Most meg fogsz lepődni. Bármennyire is hihetetlen de a ketyerészés is fárasztóvá válik egy idő
után. Amikor nincs már kedvem biteket buzerálni, meg szétgörnyedt a hátam az egyhelyben űlve való
forrasztástól, akkor kénytelen vagyok más alkotó tevékenység után nézni. Kézenfekvő a konyha irányába
indulni és a ketyerészést valami ínycsiklandozó falat a létrehozásával folytatni . Álljon itt néhány recept
példaként, úgy ahogyan én szeretem elkészíteni:
Szabdalt pak-pak csöcs erdőmester módra
Hozzávalók
• 2 pak-pak csöcs (csirkemell)
• 1 marhahúsleves kocka
• 1 kis fej vöröshagyma
• 2 evőkanál cukor
• 3 evőkanál mustár
• ˝ l 20%-os tejföl
• fél citrom leve
• kevés olaj, víz
• só, bors, 4 babérlevél
Elkészítése
Kezdjük az életveszélyes résszel, ez az erdőmesterszósz. Ezzel vigyázni kell, mert ha az ember elszúrja
akkor felrobban. Ilyenkor gondolj a szemed világának, a bőröd és a konyha falának épségben hagyására.
Kevés oliva olajba két evőkanál kristálycukrot kell szórni. Melegítés közben folyamatosan kevergetni kell
addig, amíg a cukor az olajban úszó barna színű trutyivá nem válik. Ez elég undorító látvány, de az illata
már kecsegtető. Ha a cukorfolt megbarnult, akkor le kell húzni a tűzhelyről és addig kell kavarni
amíg megáll cukorfoltban a fakanál. Most 5 perc pihentetés következik. A pihentetés azt jelenti, hogy még 5 percig
semmilyen következő alkotóelemet nem rakhatunk bele, mert az a barakást követő t0 időpillanatban
v0 kezdősebességgel távozna a fazékból. Ha a dolog kihűlt, akkor kevés vizet öntünk rá. Visszatesszük a
tűzhelyre és amikor a cukor újra olvadni kezd kavargatjuk. A viz az olaj és a cukor ílymódon már egy a kihülés
után újra nem dermedő elegyet alkot. Lehúzzuk ismét a tűzhelyről, hagyjuk kicsit hűlni
majd beletesszük a mustárt a citromlét, és jól összekavarjuk. Utolsónak megy bele a tejföl, ezután addig kavarjuk
míg egy homogén világos barna színű szósz nem keletkezik. Érdemes már ilyenkor megkóstolni!
A pak-pak csöcsöket szétcincáljuk és apró kisújjnyi vastag és 2 cm hosszú csíkokra vágjuk. A húst sózzuk, borsozzuk
kicsit állni hagyjuk. Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük kevés oliva olajon. Beledobjuk a szabdalt pak-pak
csöcsöket, és addig kavargatjuk míg mindegyik felülete fehér nem lesz. Ekkor egy kis vizzel felöntjük egy marhahúsleves kockát
rámorzsolunk, beletesszük a négy babérlevelet, fedőt rá, párolódás indul. Párolás közben néha azért meg kell
kavargatni. 25-30 perc elteltével levesszük a fedőt és kavargatás közben megengedjük a matériában levő
maradékvíz elszívón át való távozását. Ettől a hús egy kicsit sűlni kezd, és szépen megbarnul. Ha a hús megbarnult
lerántjuk a tűzhelyről a fazekat és kicsit hűlni hagyjuk, majd belekavarjuk az erdőmesterszószt.
Tésztával vagy rizzsel tálaljuk.
Sonkakockás spagetti
Hozzávalók
• spagetti n személyre
• 1 kis fej vöröshagyma
• kevés olaj
• tejföl
• trapista sajt
• vegeta
Elkészítése
A tésztát odatesszük főni. Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük oliva olajon. Az apró kockákra vágott
sonkát beleszórjuk, vegetával nyakon öntjük kavargatjuk, lassú tűzön sütögetjük. Az így elkészült masszát
a kifőtt tésztával elkeverjük. A tetejére sajtot reszelünk, tejföllel díszítjük. Ilyen egyszerű.
Mantovai tekerentyű
Hozzávalók
• 12 szelet karaj, vagy pap-pak csöcs, vagy pulyka csöcs, vagy ami tetszik...
• 12 szeletnyi trappista sajt, vagy 12 szelet lapka sajt
• 15-20 dkg juhtúró
• 2 tömlő natúr krémsajt
• 4 vékony szelet olasz mortadella ,vagy 12 vékony szelet a kicsi mortadellából
• másfél deci félédes fehérbor
• 1 db marhahúsleves kocka
• 4-5 evőkanál zsír
• só, bors
Elkészítése
Először is a husikat középvékonyra verjük, majd meghintjük borssal és sóval, félrerakjuk, ne legyen útban amíg
többi alapanyaggal bíbelődünk. A túrót és a krémsajtot összekutyuljuk, a sajtot vékony szeletekre nyeszeteljük,
a lapkasajttal egyszerűbben bánunk el: kicsomagoljuk. A mortadellákat akkorákra szabjuk, hogy lefedje a hússzeleteket.
Most jön a pepecselős rész!
A hússzeletek szépen kifektetjük, rákenegetjük a túrós-krémsajtos trutyinkat, rá egy szelet
mortadella, arra meg egy szelet sajt. Ha ez kész jó szorosan feltekerjük az áldozatokat és megtűzzük őket
hústűvel. Amíg e művelet fáradalmait kipihenjük, megolvad a zsír lehetőleg egy lapos, de nagy alapterületű
edényben. A tekerentyűket gyorsan megforgatjuk a zsírban, amíg el nem sápadnak és már vesszük is ki őket.
A marhahúsleves kockát (ami inkább téglatest) feloldjuk 1 dl vízben és a borral együtt összeeresztjük a zsírral. Persze illik a robbanást
elkerülendő, megvárni amíg a zsír egy kicsit kihül. A sütőlapot
takarékra állítjuk (villanyosnál 1-esre vagy másfelesre). A tekerentyűket visszapakolásszuk a lötyibe, lefedjük őket.
Ja! Ha maradt a túrós-krémsajtos trutyiból adjuk oda kedvenc háziállatunknak (macska, kutya, krokodil, stb.), vagy pakoljuk be a tekerentyűk mellé. Rontani
tuti nem fog rajta. Most kb. másfél-2 óráig nem sok dolgunk lesz velük, csak néha pislantsunk rá, hogy nem ragadt-e le az
aljára, esetleg fordítsuk meg őket. Szurkálásos módszerrel ellenőrizzük, hogy elkészült-e.
Mi általában párolt rizzsel szoktuk tálalni, de más körettel is isteni.
Az ibrik alján maradt sűrű lötyi nagyon finom kenyérre kenve!
Szabdalt juhtúrós pak-pak csöcs, fedőneve répa
Hozzávalók
• 2 pak-pak csöcs (csirkemell)
• 3 db 10 cm hosszú sárgarépa
• 1 db nagyobb fehérrépa
• 30 dkg juhtúró
• 15 dkg karavánsajt
• 1 marhahúsleves kocka
• ˝ l 20%-os tejföl
• kevés margarin
• olaj, víz
• só, vegeta, oregano
Elkészítése
A répákat megpucoljuk, vékony karikákra vágjuk. Egy fazékba olajat öntünk, a répákat beleszórjuk, megdinszteljük,
vegetával kicsit meszórjuk, majd vizzel nyakon öntjük. Fedőt, rá, párolódási folyamat indul.
A pak-pak csöcsöket szétcincáljuk és apró kisújjnyi vastag és 2 cm hosszú csíkokra vágjuk. A húst sózzuk
kicsit állni hagyjuk, majd egy másik lábosba öntött forró olajra dobjuk és addig kavargatjuk míg mindegyik felülete
fehér nem lesz. Ekkor egy kis vizzel felöntjük egy marhahúsleves kockát rámorzsolunk, oreganóval meghintjük
fedőt rá, párolódás 2 indul. 25-30 perc elteltével levesszük a fedőt a húsról és rajta levő
nedvességet hagyjuk elillanni. Ettől a hús egy kicsit sűlni kezd, és szépen megbarnul. Amíg a két alapanyag
párolódik kivajazunk egy lapos üvegedényt. Megreszeljük a karaván sajtot. Ha répa kész, akkor annak felét az üvegedény
alján szétterítjük a juhtúró harmadát rámorzsoljuk. Erre rátesszük az elkészült hús felét, majd megint juhtúró, hús
majd juhtúró következik. Az egészet befedjük a maradék répával. A répa tetejére szétkenjük a tejfölt és megszórjuk
a reszelt karaván sajttal. 15-25 percre a sütőbe tesszük. A kaja akkor van kész amikor a sajt is megbarnult
egy kicsit a tetején. Önállóan is fogyasztható, de hasábburgonyával és vagy rizzsel is tálalható.
Spenót (A spenót jó, a titka az elkészítés módjában van)
Hozzávalók
• 1 zacskó gyorsfagyasztott IGLO parajpüré
• 1 dl tej
• 1 dl tejszín
• 1 zsömle
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 evőkanál liszt
• kevés olaj
• só, bors
Elkészítése
A spenótot lehet friss spenótlevelekből is készíteni, de az viszonylag időtrabló szarakodás. Ha
viszont gyorsfagyasztott spenót-trutyiból készítjük a kaját, akkor az némi logisztikai feladatot ró ránk, ami
abban merül ki, hogy előző nap kivesszük a zacskót a mélyhűtőből, mert különben
vihetjük a turmixgép marcangolóját újraéleztetni. Ha logisztikai feladaton túl vagyunk, akkor egy zsömlét
beáztatunk 1 dl tejbe. A zsömle addig ázzon, mig az összes tejet magába nem szívta. Az ázott zsömlét bedobjuk
a turmixgép aljára, rárakjuk a négyfele vágott fokhagymagerezdet és nyakon öntjük a zacskóban levő
méregzöld trutyival. Jól összeturmixoljuk. Gyenge rántást készítünk kevés olaj és egy evőkanál liszt segítségével.
Amikor a rántás kicsit megpirult ráöntjük a turmixolt trutyit. Sóval borssal ízesítjük, majd állandó kavargatás
mellett 1 dl tejszínt öntünk bele. Megvárjuk míg egyet-kettőt rottyan majd lehúzzuk a tűzhelyről.
Túl sokáig nem lehet otthagyni, mert előbb utóbb a fazék vulkánnak képzeli magát és szép zöld tartalmát
a konyha falára fogja köpködni.
Sonkás sajttekercs
Hozzávalók (2 tekercshez)
• fél guriga trappista sajt
• 40 dkg vékonyra szeletelt gépsonka
• 3 tömlő natúr krémsajt
• 1 kis fej vöröshagyma, vagy 1 nagynak a fele
• bors
Elkészítése
Kezdetnek egy kis matek: a fél guriga sajtot még egyszer félbe vágjuk, így negyed sajtot kapunk, ez a fele a teljes
elkészítendő mennyiségnek. Az így kapott darabot kis kockákra vágjuk. A művelet továbbfejlesztett változata amikor
a nagylyukú sajtreszelőn eresztjük keresztül. Az aprítás eredményét egy fehér vagy átlátszó nylon zacskóba (lehetőleg ne
legyen lukas) tesszük. A színnek csak annyiban van jelentőssége, hogy a színezőfesték a sajtunkon fog kikötni. Az így
kapott batyut nagy kondér forrásban lévő vízbe tesszük és lefedjük. A zacskót úgy próbáljuk meg lezárni, hogy a víz
ne tudjon belemenni. Addig kell főzni amíg teljesen meg nem olvad a sajt, ez kb. 40 perc. Ezen idő egy részét használjuk
ki arra, hogy picikére aprítjuk a hagymát és összekeverjük a krémsajttal és a borssal.
Ha a sajt kegyeskedett felolvadni, cserkésszük ki az asztallapra és nyújtófával nyújtsuk 2-3 mm vékonyra. Kenegessük meg
a sajtkrémes trutymó felével, tapétázzuk ki a sonkaszeletekkel és jó szorosan tekerjük fel. Tálcán dobjuk be a hűtőbe.
A sajt másik felével, tehát a negyed sajttal ugyanígy bánjunk el.
A tekercsek néhány órát pihennek, szilárdulnak a hűtőben, utána gyönyörűen szeletelhetőek.
Pak-pak csöcsös beigli
Hozzávalók (2 tekercshez)
• 500 g-os gyorfagyasztott levelestészta
• 2 kisebb pak-pak csöcs (csirkemell)
• 35 dkg szeletelt bacon
• 2 fej vöröshagyma
• 3 tömlő ömlesztett camping sajt
• pulykahusi fűszersó
• 1 tojomány (a tojás a folyamat aminek eredménye a tojomány, a tojat pedig a szenvedtető szerkezet)
• ˝ dl víz
Elkészítése
Beiglit nem csak karácsonykor lehet zabálni. Különösen pak-pak csöccsel töltöttet. Ugyan egy kicsit más a tésztája
mint a tradícionális diós vagy mákos változatnak, de kinézetre, állagra nagyon hasonló. Csak nem édes. Nos a pak-pak
csöcsöket vékony szeletekre vágjuk, meghintjük pulykahús fűszerrel és 31.5 percig állni hagyjuk. Közben amíg a
fűszer bediffundál a húsba, addig a tésztát ketté szedjük és egyenként 3-4 mm-esre nyújtjuk valami alkalmas
eszköz segítségével. Az ikonizált állapotban levő tésztára az ömlesztett sajt felét szétkenjük, a fele pak-pak
csöcsszeleteket rárakjuk, a fele hagymát vékony karikákra szeletelve széthintjük a rakáson, legvégül kitapétázzuk
bacon szeletekkel. Az így nyert rétegzett szerkezetet beigli szerűen föltekerjük. A másik fél alkatrészekkel ugyanígy
járunk el. A két tekeredvényt kivajazott tepsibe fektetjük, villával megszúrkáljuk, a ˝ dl vízet a tepsibe
belelöttyintjük, és alufóliával letakarva félóráig pároljuk. Ha megpuhult, amit villás szúrkáló eljárással lehet ellenőrizni,
akkor a fóliát leszedjük róla és a fölvert tojománnyal megkenegetjük, majd aranybarnára sütjük. Melegen, hidegen,
kenyérrel, zöldségkörettel egyaránt kitűnő.